LECOQ-KURZUS
mozgás-workshop – bárkinek
ÉRINTETT TERÜLETEK:
– testtudat, karakterek
– játék színészkedés nélkül
– összművészeti lubickolás,
– konkréttól az absztraktig
személyes:
Az első kaposvári osztályt – amiben én is tanultam – még csak három évre akkreditálták, így 21 évesen már a pályán találtam magam. Babarczy László, osztályfőnököm magához vett a Csiky Gergely Színházba. Ő még egy évig volt igazgató. Az általa javasolt Znamenák István pedig csupán egy évre kapott megbízást. Forrongó kultúrpolitikai évek voltak ezek, én meg még tanulni akartam. Párizsba mentem tehát, ahol mindenkit megkérdeztem, hogy melyik itt a legjobb suli. Azt mondták, hogy a Lecoq. Elvégeztem a kétéves képzést. Piszok drága volt, még mindig fizetem vissza, de megérte. Egy hatvan éven keresztül érlelt, szépen átgondolt, progresszív, kíváncsi, mozgásalapú megközelítés. Nem pszichológiával dolgozik, hanem fizikai érzetekkel. Babarczy- és Lecoq-féle színházból építettem fel magam. A workshopon az utóbbiból mutatok feladatokat. Színészek, rendezők, írók, műkedvelők, érdeklődők számára egyaránt nyitott.